Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Romániai vállalkozói számla nyitása

Nem olyan könnyű, mint az elsőre tűnik

2024. június 21. - cegalapitas-romaniaban

Ha már megvalósult a cégalapítás Romániában, akkor a kapott iratokkal el kell mennie az ügyvezetőnek egy helyi bankba, hogy megnyissa a vállalkozás számláját. Ez azonban nem olyan egyszerű feladat, mint pár évvel ezelőtt volt...

S hogy miért is nem? Hát azért mert a bankok egy 2020-as európai uniós szabályozásnak köszönhetően szigorítottak a számlanyitási feltételeiken.

2020-ban a szabályzat bevezetésekor igen magas volt a visszautasítások aránya, a külföldi ügyvezetős cégek esetében ez elkérte az 50%-ot, ami hatalmas szám. A bankok szinte mindenkit kockázatosnak ítéltek, így nem vállalták a rizikót, s legegyszerűbb megoldásként a visszautasítást választották.

De miért tesz ilyet egy bank? Hiszen ha számlaforgalom van, akkor azon a bank keres, nem is keveset. Igen, de a kiszabható bírságok mértéke messze felülmúlta azt az összeget, mint amennyit kereshet egy bank az ügyfélen, ezért inkább lemondtak arról a lehetséges profitról mintsem feketelistás besorolást kapjanak majd a sok büntetés miatt, s akár még az engedélyüket is kockáztassák.

Azóta lazult ez a szabályozás, már nem haladja meg az 50%-ot a visszautasítások aránya, azonban most sem sokkal jobb a helyzet. A bankok nagy hányada még mindig nagyon szelektál, s olyan feltételeket szabnak a számlanyitás pozitív elbírálásaként, mint:

  • Romániai lakcím
  • Kész üzleti terv bemutatása
  • Román üzleti partnerek megjelölése, előszerződések benyújtása
  • Interjú angol vagy román nyelven az ügyvezetővel (tolmács kizárva)
  • Elit székhely felmutatása, ami nem székhelyszolgáltatói cím
  • Alkalmazott megléte
  • Erkölcsi felmutatása
  • Szerződött könyvelő megléte
  • Az ügyfél szülőhazájából banki ajánlólevél

Természetesen nem minden bank ragaszkodik ezen pontok mindegyikéhez, azonban van olyan pénzintézet is, amelyik szigorúan bekéri mindezen iratokat román nyelven...

Ha azonban a romániai bankszámla nyitásával megbízzuk valamelyik elismert szolgáltatót, akkor az tisztában van azzal, mely bankok, milyen követeléseket támasztanak, így abba az intézetbe viszi az ügyfeleket, amelyik a kevésbé szigorú bankok sorát gazdagítja..

Ne bízzuk tehát a véletlenre a vállalkozói számlánk megnyitását, hanem keressünk fel egy profi szolgáltatót, amelyik segít az ügyfélnek megnyitni a vállalkozói számláját.

Vannak már olyan szolgáltatók is, amelyek egy számlanyitásért egy bizonyos összeget kérnek, meg kell hagyni, 2020 előtt ez nem lett volna lehetséges, azonban a mai időkben lehet megéri kifizetni ezt az összeget a szolgáltatásért.

 

Közelíti a 80 ezret a gazdagok száma Romániában

A legfrissebb statisztikai adatok szerint Romániában közel 77 ezer olyan személy van, akik likvid pénzforrása meghaladja a 100 ezer eurót.

Habár lehet vitatkozni arról, hogy ki számít gazdagnak, mennyi pénz szükséges ahhoz, hogy valaki a gazdagok szűk táborához tartozzon. Ez mindig attól függ, honnan nézzük az adott vagyont, felülről, vagy alulról, azonban megegyezhetünk abban, hogy ha valaki rendelkezik 40 millió forinttal, az nem sorolható a szegények kategóriájába, hiszen egy ilyen embernek nincsenek napi szinten pénzügyi gondjai, és egy kényelmes életet tud élni egy ilyen bankszámla mellett. Természetesen feltételezzük, hogy ez az összeg megtakarítás, és hogy havi, vagy éves szinten bővül a felhalmozott pénz mennyisége.

A romániai Bankbetétek Garanciaalapja (FGDB) aktuális adatai azt mutatják, hogy számszerint 76746 embernek van Romániában 100 ezer euró fölötti bankbetéte. És az erre a listára felkerülők esetében meg kell jegyezni, hogy ez a minimum, amivel bekerülhet valaki ebbe a statisztikába, feltételezhetjük, hogy a közel 77 ezer ember 80%-a több, sőt némelyek jóval több megtakarítással rendelkeznek.

A gazdagok számának a növekedése is beszédes azonban, hiszen csupán az elmúlt egy esztendőben 16.5%-kkal emelkedett azon személyek száma, akik rendelkeznek legalább 40 millió Ft-al. Érdemes megemlíteni, hogy 2012-ben még csupán 12 ezer volt a gazdagok száma.

Az összesítésből kiderül, hogy ez a 77 ezer gazdag személy 69 milliárd eurót birtokol, tehát a legtöbb pénz a lakossaág 0.4%-ának a kezében van.

Cégalapítás Romániában blogunk rendszeresen friss hírekkel jelentkezik.

Megszaporodott a csődbement cégek száma Romániában

AZ ANRC országos céges nyilvántartó hivatal nyilvánosságra hozta legfrissebb statisztikáját, melyből kiderül, hogy a tavalyinál sokkal több román vállalkozás vált fizetésképtelenné.- tudta meg a cégalapítás Romániában blog szerkesztősége

A konkrét számok azt mutatják, hogy az idei esztendő első négy havában összesen 2562 cég dobta be a törölközőt, amíg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában mindössze 2199 volt.

Nem meglepő módon a fővárosban van bejegyezve a legtöbb olyan cég, amelyik fizetésképtelenné vált, a legkevesebb pedig Hargita megyében. Bukarestben 490, míg székelyföldön mindössze 5 darab cég hozta a legrosszabb eredményt, és került a felszámolási eljárás célkeresztjébe. Természetesen azon nem kell meglepődni, hogy a fővárosban leledzik a legtöbb csődbement cég, ugyanis itt élnek a legtöbben, ez az a hely, amely vállalkozásra ösztönzi az embereket a nagy populáció, és a végtelen lehetőségek miatt. Ám a nagy számok törvénye alapján várható is, hogy itt megy tönkre a legtöbb SRL.

A statszitikából még az is kiderül, hogy a leginkább az építőipari, valamint kereskedelmi cégeket érintette rosszul ez az időszak, ám a feldolgozóipar területén is több száz cég vált fizetésképtelenné.

A román cégalapítás menete

Cégalapítás Romániában lépésről lépésre

Habár innen Magyarországról egészen bonyolultnak tűnhet a romániai cégalapítás, azonban egy helyi szolgáltató segítségével egyszerű folyamattá válik az egész procedúra.

Sok magyar állampolgár belekezdett már egyedül román cégének a bejegyeztetésébe, azonban a végén vagy feladták, és megbíztak egy helyi irodát a cég regisztrálásával, vagy sokkal többe került az egész, mint azt korábban tervezték.

Nézzük csak, milyen lépéseket kell megtenni, ha magunk vágunk bele a folyamatba.

Román nyelvtudás nélkül vajmi kevés esélye van az embernek, hogy előkészítse cége megalapítását, azonban ha felbérelünk egy tolmácsot, akkor annak az óradíja sem lesz olcsó, s egy fordító sem tud egyszerűen eligazodni a hivatalos dokumentumokon. Elsőként le kell foglalni a cégnevet, amit vagy online nyújtunk be, vagy személyesen egy megyei cégbíróságon. Ennek elbírálási ideje 24-48 óra, ezt ki kell várnia az ügyfélnek.

Majd szükség lesz egy közjegyzőre is, aki előtt aláírja az alapító a cégalapítási iratokat. Igen, de milyen iratokat? Honnan lehet ezeket megszerezni? A formanyomtatványokat az adóhivataltól illetve a cégbíróságtól lehet beszerezni, de ezeket ki is kell majd tölteni, komoly ismerete igényel ezeknek a helyes kitöltése, majd egy közjegyző előtt is alá kell írni olyan iratokat, mint

  • Társasági szerződés
  • Aláírásminta
  • Ügyvezetői nyilatkozat

Ezen iratok mind román nyelven vannak, s a legapróbb hiba esetén is visszadobja azt a cégbíróság, vagy visszautasítja a finánc az adószám kiosztását. Na és hogy is kell az adószámot kérvényezni? Milyen adószámot kérjek külföldi ügyletek lebonyolítására? Melyik rubrikát is kell kipipálni?

Ezek mind olyan nehézségek, amelyek még egy anyanyelvű polgárnak is gondot okoznak.

Több olyan beszámolót is hallottunk, melynek főszereplői egyedül vágtak bele a román cégalapításba, azonban a végén sokkal többe került az egész, mintha megbíztak volna egy helyi szolgáltatót, nem beszélve az elvesztegetett napokról-hetekről, a szálloda költségekről, fordítói segítség igénybevételéről , és a székhely megtalálásának nehézségeiről.

A legegyszerűbb módja a román cégalapításnak találni egy megfelelő szolgáltatót, amelyik leszervezi egy napra a közjegyzői aláírást, s majd ha bejegyezték a céget, elkíséri az ügyfeleket egy helyi bankba is, ahol megnyithatják a vállalkozói számlát. Sokan arról sem tudnak ugyanis, hogy a pénzintézetek nem szeretik a külföldi tulajdonú KFT-ket, s a legtöbb helyen visszautasítják a számlanyitási kérelmet. Egy cégalapítási iroda azonban már nagy tapasztalattal rendelkezik a számlanyitás lebonyolításában is, így valószínűleg azzal sem lesz gondunk.

Ebben az esetben semmilyen adminisztratív teendője nincs az ügyfélnek, mindössze két alkalommal kell kiutazniua Romániába, de vannak olyan szolgáltatók is,amelyek meghatalmazásos cégalapítást biztosítanak, sőt olyan bank is létezik, amelyik online számlanyitást tesz lehetővé. Így ebben az esetben egyszer sem kell kiutaznia a megrendelőnek Romániába.

A számlanyitás nehézségeit következő írásunkban fogjuk részletezni.

Román cég tulajdonolja a magyar KFT-t.

Hogy alakul ilyenkor az adózás valójában?

Aki benne van a vállalkozói létben, az tudhatja, hogy milyen adózás terheli a cégeket. Első körben találkozik a vállalkozó a társasági adóval, aminek a mértéke Magyarországon jelen pillanatban 9%. Aztán kedveskedik nekünk az állam az iparűzési adóval Magyarországon, amit természetesen a román adórend nem ismer, és reméljük hogy soha nem is vezetik be az adózásnak ezt a szörnyű válfaját a Fekete-tenger országában. Nos ez változó mértékű Magyarországon, maximum azonban 2% lehet. Igen fájó pont lehet ez azonban sok KFT-tulajdonos számára.

Erre jön aztán az osztalékadó a maga 15%-ával, amit még megspékel a NAV egy kis szochó-kötelezettséggel is, így aztán már nagyon komoly összegek vándorolhatnak ki cégünkből az államkasszába.

Ezen pontok egyikénél azonban van lehetőség egy kis csökkentésre, ez pedig az osztalékadó, ami csökkenthető ezen összegnek a felére... S hogyan?

Természetesen egy román céggel. Ebben az esetben a román S.R.L lehet a magyar KFT tulajdonosa, s így akkor a magyar vállalkozásnak nem kell megfizetnie a magyarországi osztalékot, hiszen a nyereséget kiutalja a román KFT-nek. Itt már jelentős adóelőnyre tett szert a cég tulajdonosa, hiszen 15+ szochó helyett csupán 8 + max 500 Eur szochóval is beéri a román állam.

Mi a szerepe ebben az esetben a román KFT-nek?

Amolyan Holding-szerepe lesz, nem kell tényleges gazdasági tevékenységet végeznie, egyszerűen csak egy ernyővállalatként fog működni, amely egy amolyan befektető lesz ebben a történetben.

Hol kellemesebb osztalékot fizetni? Magyarországon, vagy Romániában? Minden bizonnyal Románia a nyerő e tekintetben, akkor érdemes elgondolkozni a romániai cégalapításon.

A válasz pofonegyszerű, minden vállalkozó a saját zsebén érezheti meg az osztalék valós súlyát.

Érdemes azonban elolvasni előző cikkünket az osztalékfizetésről, mielőtt még rohannánk Romániába hogy ott céget alapítsunk...

 

Milyen romániai cégalapítási szolgáltatók vannak most a piacon?

Ha egy magyarországi személy rákeres arra az interneten, hogy Cégalapítás Romániában, akkor több komoly szolgáltató is megjelenik a lista elején. De nézzük csak konkrétabban, kiket találhatunk meg, és melyek azok a cégek, amelyek megbízhatóak, és rájuk bízhatjuk romániai vállalkozásunkat.

Elsőként felbukkan a https://cegalapitas-romaniaban.hu iroda,  melynek szolgáltatásai kiterjednek mindenre. Tehát ha valaki egy román KFT-t akar alapítani, akkor itt valóban mindent is megtalál kezdve a közjegyzői papírok megszerkesztésétől, a fehérlistás cím biztosításán át az adószám és bankszámla aktiválásig. Sőt ennél tobább is megy a szolgáltató, nemcsak hogy magyar nyelvű könyvelést biztosít, hanem gépjármű regisztrációt is vállal, lakcímszolgáltatást is nyújt, továbbá még gyógyszertárakat is kínál megvételre, ugyanakkor munkaerőkölcsönző és transzport cégek alapításában is jártassága van. Brávó, egy igazi professzionális szolgáltató, melynek már 15 éves múltja is van. Blogunk kommentelői között számos olyan olvasó található, akik velük alapíttatták cégüket, és teljes mértékben meg voltak elégedve a kiszolgálással.

Íme egy hasonló szolgáltató, akik szintén mindent is elvállalnak, és hasonló minőségben tudják kivitelezni a román cég létrehozását: http://cegalapitasok.extra.hu/ . Velük is sokan elégedettek, több száz magyar tulajdonú román S.R.L megszületésénél bábáskodtak, sokakat segítettek a kezdeti lépések megtételében azáltal hogy alkalmazottakat vagy telephelyet kerestek a megrendelők számára.

Szintén előkelő helyen jelenik meg ez a szolgáltató is: https://romanceg.webnode.ro/. Ugyanazt nyújtja ügyfeleinek, mint az előző cégek, székhelyet biztosítanak a vállalkozásnak, a vállalkozói számlát is intézik, és ugyanúgy regisztrálják a KFT-k adószámát. Amit az előző cégeknél elfelejtettem megemlíteni, és ugyanez érvényes a harmadikra is, hogy kész cégeket is kínálnak megvételre. Ezen kész cégeknek van már VIES-kódjuk, számlájuk és valamennyi múltjuk is. Az első három szolgáltató mind Nagyváradon várja ügyfeleit.

A következő szolgáltató nem nagyváradi, de Bihar megyei, kicsit délebbre található ezek székhelye, ők pontosan Nagyszalontán, egy kisebb 40 ezres bihari városkában várják a magyar állampolgárokat, akik román KFT alapítását tervezik: https://romanceg.mozellosite.com/

A szolgáltatási terület ugyanaz, mégis mi egyebet tudna ő is kínálni ügyfeleinek, mint a fentebb felsorolt szolgáltatók. Egy precíz, gyors cégbejegyzés. Ami talán ezt a szolgáltatót megkülönbözteti a többiektől az az, hogy ők egy gyors cégalapítást kínálnak, vagyis azt ígérik, hogy 3 nap alatt bejegyeztetik az ügyfelek román cégét. Csak érdekességképpen megjegyezném, hogy ezidáig a többi szolgáltatónál még nem találkoztunk a 3 napos cégalapítás lehetőségével. Az is lehet, hogy a szalontai cégbíróság gyorsabban dolgozik, mint a nagyváradi...

És még egy iroda, ők berlini főhadiszállással dolgoznak, valamivel drágábbak az előzőeknél, viszont felkínálják a meghatalmazásos cégalapítás lehetőségét is, ők a KFTkreátor, akik nem csak erre az egy piacra összpontosítanak, hanem Európai több országában alakítanak cégeket a magyar ügyfélkör számára.

Lehet tehát válogatni a jobbnál-jobb szolgáltatókból, aki céget szeretne alapítani Romániában, az nem marad magára, hiszen csakis profi irodákat talál, amelyek minden igényét kielégítik az ügyfeleknek.

 

Osztalékfizetés Romániában

A román osztalékadó 5% ... volt 2022 december 31-ig, azután 2023 január 1-jei kezdettel felemelte azt a román adóhatóság 8%-ra.

Ugye érzi mindenki, milyen alacsony is volt ez az 5-ös szám? Ugyanakkor 3%-os mikrovállalkozói TAO társult ehhez, így mindösszesen 8% adóteher mellett dolgozhattak a vállalkozók román cégeikkel.

Na de ne révedjünk el a múltban, tárgyaljuk ki az aktuális adózási helyzetet. Jelenleg, a cikk írásának a pilanatában (2024 április) Romániában az osztalékadó 8%, ami még mindig verhetetlen szint, hiszen az EUrópai Unió egyetlen országában sincs egyszámjegyű osztalékteher. Magyarországon például 15%, s erre rájön még a szochó is, annak ellenére is, hogy mondjuk az ügyvezető alkalmazottként már fizeti az egészségügyi biztosítást... Így aztán Magyarországon jóval 20% fölé emelkedik az osztalékadó és annak járulékos terhei.

Romániában 8%-nyi osztalékadót kell fizetnie a KFT tulajdonosának abban az esetben, ha úgy dönt, hogy a cég által megtermelt profitot kiveszi a vállalkozásból. Ugyan itt is létezik egy egyszeri szochó-hozzájárulás, ennek mértéke azonban nem haladhatja meg az 500 eurót.

Romániában az éves zárás után, tehát a májusi évzáró után vehető ki az osztalék egy 8%-os adóteher mellett. Korábban csak ez az évi egy alkalom állt a cégtulajdonosok rendelkezésére, pár éve azonban megjelent az úgynevezett osztalékelőleg kifizetési lehetősége is, erre negyedévenként kerülhet sor, amikoris a vállalkozás kifizeti a társasági adót (ugyanis TAO-t háromhavonta kell fizetni), s ezzel egyidejűleg osztalékelőleget is felvehetnek a cég részvényesei. Arra ügyelni kell, hogy a felvett pénz mennyisége ne legyen túlző, mindenképpen maradjon még a cég számláján, vagy a házipénztárban annyi pénz, ami elegendő az adófizetésre.

Ez nagy könnyítés a vállalkozásoknak, hiszen 8% teher mellett 3 havonta felvenni a pénzünket sokkal kedvezőbb, mintha fizetésként vennénk fel, aminek sokkal rosszabb az adózása.

Egy cég tulajdonosa dönthet azonban úgy is, hogy halasztja az osztalékfelvételt, így parkolópályára helyezi az osztalék kifizetését, s a megtermelt profitot a cég számláján hagyja várván egy jövőbeni alkalomra, hátha szükség lesz a megtermelt összegekre valamilyen befektetéshez. Mindezt 7 évig halogathatja a KFT, s ha ennyi idő alatt sem sikerült eldöntenie, mi lesz a pénz sorsa, és még mindig esetleg a nagy befektetési lehetőségre vár, az már az adóhivatalt nem érdekli, a pénz után ki kell fizetni az osztalékot, és azt ki kell osztani a cég tulajdonosának.

Ha viszont egy év. vagy pár év elteltével megjelenik egy befektetési lehetőség, vagy eszközöket, ingatlant vásárolna a cég a megtermelt profitból, akkor az összegyűjtött osztalékból az osztalékadó megfizetése nélkül vásárolhat a cég befektetési céllal.

És egy utolsó és nehéz kérdést is próbáljunk meg tisztázni. Mi van akkor ha Romániában termel egy magyarországi állampolgárnak profitot annak román cége? Ha a KFT tulajdonosa megfizeti a romániai osztaélterhet, van-e még további adófizetési kötelezettség?

A válasz elég szomorú: Sajnos igen.

Amennyiben egy magyarországi állampolgár nem költözött el Magyarországról, hanem életvitelszerűen ott él továbbra is, akkor magyar adórezidensnek számít, így a magyar adóhivatal igényt tart további adóforintokra..

És mennyi is volna ez?

A szóban forgó összeg pontosan a megtermelt profitnak a 7%-a.

És mégis hogy jött ez ki? Miből számította ki a cikk írója ezt? Talán matematikus ön? (Hangozna a klasszikus az egyik leggazdagabb magyar szájából :D)

Az adóalap mértéke a román osztalék-kulcs és a magyar osztalék-kulcs közötti különbözet, ami 15-8 = 7

Mivel létezik a kettős adóztatást elkerülő egyezmény, ezért kell csak a különbözetet befizetni a magyar államkasszába. A magyar adórezidenseknek sajnos továbbra is 15% jut osztalékteherből, még akkor is, ha Romániában keresték meg ezt a pénzt.

Nem áll fenn ez a helyzet azonban akkor, amennyiben a vállalkozás működtstése érdekében a cég tulajdonosa kiköltözik Romániába, ott hivatalos lakcímet létesít, s életvitelszerűen ott él...

A cégalapítás Romániában blogunk rendszeresen várja olvasóit friss infókkal.

Románia beelőzte Magyarországot

Egy szomorú adat a magyaroknak, ám annál boldogabb pillanat ez a románoknak, hogy az Eurostat mérése szerint a szomszédban már jobban élnek, mint idehaza.

Az Eurostat az egy főre jutó vásárlóerő-paritás tekintetében Romániát hazánk elé sorolta, míg tavaly márciusban még csak egyenlő szintre helyezte eme két országot.

Románia miniszterelnöke, Marcel Ciolacu üdvözölte a hírt, és úgy kommentálta, hogy: "miután beelőztük a maggyarokat, reményeim szerint rövid időn belül a térségben mi leszünk a sereghajtók a fizetések tekintetében".

Meglepő ilyen adatokat hallani, hiszen egy évtizeddel ezelőtt Magyarország volt az az irigyelt állam a régióban, amelyre követendő példaként tekintettek a körülöttünk lévő országok. A közgazdászok és elemzők szerint eme lemaradásnak olyan politikai és gazdasági okai vannak, hogy Románia sokkal inkább bírt profitálni az EU-s pénzekből, mint hazánk. A kritikusok megjegyzik, hogy habár a balkáni országban is magas a korrupció, és kirívóan magas a költségvetési csalások mértéke is, ennek ellenére hazánknál mégis csak jobban teljesít. Mint ahogy ironikusan egyesek mondják: Románia a kanyarban kielőzött minket...

Ciolacu optimista a jövőt illetően, szerinte hazája itt nem fog megállni, és megmutatják Európának, és a világnak is, hogy egy korábban lesajnált nemzet, amelyet szinte utolsóként vettek fel a keleti bővítés részeként az európai közösségbe be tudja hozni azokat a bepótolhatatlannak tűnő lemaradásait, sőt Európa sereghajtójává tud válni. Mindehhez csak idő, és elszánt, verejtékes munka szükségeltetik...

Magyarország a 2010-es Fidesz-korszak kezdetekor még Ausztriát akarta utolérni, s akkoriban még lehetségesnek is tűnt ez az álom, tavaly viszont olyan szégyenteljes mondatok hangoztak el vezető magyar politikusok szájából, hogy immár Romániát kell visszaelőznünk...

Habár valamivel lejjebb helyezkednek el a listán a bolgárok, jelen állapotok mellett nem lehet azt sem kizárni, hogy pár éven belül ők is kielőzik Magyarországot.

nettoatlagberro-hu.png

Ha megvizsgáljuk a fenti grafikont, akkor jól látszik az az erős emelkedés, amit realizált Románia az elmúlt években, holott őket is sújtotta a kovid, és rájuk is érvényes volt a megugrott infláció, a gazdasági visszaesés, bizonyos szektorokban a mutatók csökkenése, ám mindezen nehézségekkel megküzdve sikerült beelőzniük Magyarországot.

Ciolacu miniszterelnök kiemelte, hogy az Eurostat adatai alapján Lengyelországban a legmagasabbak a bérek, de készülhet Lengyelország arra, hogy hamarosan átadja a stafétát a románoknak. Ezen kijelentéseit véresen komolyan is gondolja az államfő, s látván a grafikonon felfutó narancssárga vonalat úgy gondolom kijelenthetjük, hogy végre itt az ideje annak, hogy komolyan vegyünk Ciolacu szavait, és készüljünk a régiós első helyre...- tudta meg a cégalapítás Romániában blog hírszerkesztője...

Adózás Romániában - 2024

Adózási forma választás román cégalapításkor

Lássuk csak, milyen adózással kell számoljanak a vállalkozók Romániában 2024-ben.

Kicsit bonyolulttá vált a gazdasági társaságokat érintő adószabályozás azáltal, hogy létrehoztak immár 3 Társasági Adó kategóriát, s így már forgalomtól függően sávosan növekszik a TAO. Íme ezen adókulcsokkal találkozik egy KFT tulajdonosa Romániában:

  • 1% Társasági Adó mindazon mikrovállalkozóknak, akiknek éves szinten nem haladja meg a bevételük a 65.000 eurót
  • 3% Társasági Adó vonatkozik azon gazdasági társaságokra, akik ugyan meghaladták a 65 ezres bevételi limitet, azonban nem érik el az 500 ezer eurós éves forgalmat
  • 16% TAO-t fizet egy olyan S.R.L, melynek éves árbevétele nagyobb lett, mint 500 ezer euró

Az első két alacsony adózási sávot nevezi a román jogrend mikrovállalkozói kategóriának, hiszen a félmillió alatti árbevétel kisvállalkozásnak minősül, s csak efölött sarcolják meg magasabb adóval a KFT-ket mondván, hogy a cég már túllépett a kezdeti fejlődési szinten.

Ez az egész adózási kategorizálás azonban egészen képlékeny, és nem feltétlenül jár jól valaki akkor, ha az 1-3-as kritériumok alapján működik, adott esetben lehet jobban jár a cég tulajdonosa, ha inkább a 16%-os sávba sorolja be cégét már a kezdetektől. Mindez természetesen a tevékenységtől, sőt mi több a vállalkozás nyereségének mértékén múlik. Cégalapítás előtt mindenképpen érdemes játszani kicsit a számokkal, hogy a vállalkozó a számára legmegfelelőbb kategóriába kerüljön az adózás tekintetében, hiszen tűnhet jónak a kezdetekkor az 1-3%, ám lehet ha jobban megismerjük a rendszert, akkor már nem is járunk olyan jól vele, mintha alapból a 16%-ot választottuk volna. A mikró cégforma esetén az 1-3% a teljes árbevételre vonatkozik, azaz 1, esetleg 3%-ot a teljes bevétel után kell megfizetni társasági adóként, míg a nem mikrós cégek a 16% TAO-t a tiszta nyereség után fizetik.

Azt is érdemes tudni, hogy nem lehet mikrovállalkozói adókategóriába kerülni olyan céggel, melynek fő tevékenysége üzleviteli tanácsadás. Ezek automatikusan 16%-ot fognak fizetni. Természetesen jól meg kell vizsgálja az ember, mi is lesz a tényleges tevékenysége, mert az is lehet, hogy más TEÁOR-kategóriába is besorolható egy alapból üzletviteli tanácsadásnak tűnő kód. Ebben érdemes román könyvelő segítségét kérni.

Van azonban még egy kritérium, amit teljesítenie kell a román KFT-nek ahhoz, hogy bekerüljön a minimális adózási sávba, ez pedig az, hogy a cégnek rendelkeznie kell egy teljes idejű foglalkoztatottal, anélkül ugyanis startból a 16%-os sáv lesz érvényes a vállalkozás adózására. Sajnos nem elegendő valakit csak 2 vagy 4 órában alkalmazni, az adózási törvény kimondja, hogy 8 órás munkást kell bejelenteni munkatársként, és csakis akkor aktiválódik a mikroadózás. Egy minimálbéres alkalmazott havi 3400 RON bruttó költséggel jár, amiből kb 1400 RON-t elvisznek az adók és járulékok. (bruttó 240.000 HUF, járulékok kb 110.000 HUF)

Érdemes tehát kiszámolni cégalapítás előtt, hogy milyen bevételei lesznek a cégnek, milyen árréssel dolgozik a vállalkozás, s figyelembe véve a fentebbi adózási lehetőségeket, ezek függvényében kell meghoznia a cég tulajdonosának a döntést, hogy melyik adókategóriába érdemes besoroltatnia KFT-jét.

Egységesen 8% osztalékot fizet egy román KFT, ami szintén sokkal alacsonyabb, mint a magyarországi osztalék-kulcs. De az osztalékadóval kapcsolatos részletekkel a következő cikkünkben fogunk foglalkozni.

Jövő heti cikkünkből a következő kérdésekre kapnak választ olvasóink az osztalékfizetéssel kapcsolatosan:

  • Hányszor vehet fel osztalékot a cégtulajdonos
  • Létezik-e osztalékelőleg-fizetés, és ha igen, hányszor történik ez évente?
  • Ha Romániában megfizeti a cég tulajdonosa az osztalékot, akkor Magyarországon kell-e még valamit pluszba fizetnie?
  • Hány évig halogatható az osztalékfelvétel...
  • Osztalékot milyen módon fordíthatja a cég befektetésekre
  • Forrás- Cégalapítás Románia blog.

 

Cégalapítás Romániában - kikhez forduljunk...

Ha a közeljövőben KFT-t, RT-t szeretne létrehozni Romániában, akkor látogassa meg eme nagyváradi Romániai cégalapítással foglalkozó iroda honlapját, ahol tájékoztatást kap a romániai cégbejegyzéssel kapcsolatosan. Az említett iroda tíz nap leforgása alatt megalapít egy román KFT-t EU-s adószámmal együtt. Árajánlatért KATTINTSON IDE! Telefonos, E-mailes elérhetőség:

TelszamUj_1.png

A cég az aláírástól számítva hozzávetőlegesen két héten belül működőképes Közösségi Adószámmal együtt. Székhelyszolgáltatás, Közösségi Adószám kérvényezése, Bankszámlanyitás, és magyarul beszélő könyvelő megoldott a belinkelt irodánál! 

Mindenképpen kérdezzünk rá, hogy a szükséges engedélyeket elintézik-e, s ha igen, akkor ennek mi a pluszköltsége, biztosítanak-e könyvelőt, és a legfontosabb, hogy székhelyet is biztosítson a szolgáltató.

Íme egy másik cégbejegyzéssel foglalkozó iroda, amelyik szintén teljes szolgáltatást kínál ügyfeleinek... 

Romániáról részletes leírás a Wikipédián.

Román cégalapítás

 Made by Cégalapítás Romániában blog...

Veszélyes-e a helyi APEH?

Ahogy vesszük. Számos magyarországi vállalkozó panaszolta, hogy a magyar adóhatóság kíméletlenül lesújt a magyar cégekre, nem hagyja azokat levegőhöz sem jutni, s elvétve olyan esetekről is lehetett hallani, amikor az APEH munkatársak valamilyen trükkel bekérőzködtek a kivizsgált személy otthonába, és a nappaliban előkapták fényképezőgépeiket, hogy megörökítsék a látottakat, és aztán kérdőre vonhassák az illetőt, hogy miből engedheti meg magának a bőr garnitúrát, vagy a plazma TV-t.

Romániában ilyen esetekre nem volt példa, és remélhetőleg nem is lesz. Annyit azonban tudni kell, hogy ha az APEh emberei kiszállnak valahova, akkor nem mennek el anélkül, hogy büntetést ne adnának. Ez az összeg terjedhet 10-20 ezer FT-tól akár 1-2 millióig, attól függően, hogy milyen rendellenességet találtak. Tehát itt is meg kell küzdeniük a vállalkozóknak a helyi adóhivatal pénzbehajtó gépezetével.

 

www.stellenangebote-forum.de

EU-s adószám

Számos, külföldi kapcsolatokkal rendelkező KFT-nek van EU-s adószáma. Romániában is kérvényezhetnek a cégek EU-s adószámot, ez a cégbejegyzés hitelesítését követő második, harmadik napon el is készül. Többletköltséggel nem jár. Tudnunk kell azonban, hogy EU-s adószámot Romániában csupán az ÁFA-fizető cégformák rendelhetnek. Az ÁFA-mentes cégeknek nem jár az a kiváltság, tehát ha a Romániában vállalkozni kívánó befektetőnek mindenképpen szüksége van az EU-s adószámra, akkor annak megszerzéséhez ÁFA-fizető céget kell alapítania.

Cégalapítás Romániában.  Erkölcsi igazolvány Románia Székhelyszolgáltatás

Eus adószám kérvényezése Németországban, jó cikk, oldal az Eu-s szám nehézségeiről. Európaszerte ezzel a gonddal küzdenek a vállalkozók, egyre nehezebb közösségi adószám birtokába jutni...

Ha céget akarunk vásárolni Romániában - eladó cég Romániában

Néha előfordulhat, hogy jobb, ha megvásárolunk már egy létező céget Romániában. Ez azért lehet előnyösebb, mint a cégalapítás, mert egy vadonatúj céggel szemben a már múlttal rendelkezőnek jobb a megítélése a bankok előtt, ha kölcsönt szeretnénk felvenni, vagy autót akarunk lízingelni. Ám a legindokoltabb eset az az, amikor pályázati kiírásokon szeretnénk részt venni, mivel itt rendkívül fontos, hogy legalább egy éves múltja legyen a Kft-nek.

A szolgáltatók között van olyam, amelyik nem csupán cégalapítással, hanem cégek értékesítésével is foglalkozik. Ám azt mindenképpen tudnunk kell, hogy egy cég felvásárlása sokkal költségesebb, mint egy új cég megalapítása, az ár akár a duplája is lehet, de ha komoly érvek szólnak a régi cég mellett, akkor minden további nélkül vennünk kell egy létezőt.

 

Eladó cég Romániában

Kettős adózás, vagy mégsem?

Mi a helyzet a kettős megadóztatással? Sokan attól tartanak, hogy ha Romániában alapítanak céget, akkor az ott termelt profit után hazájukban is adózniuk kell.

Ez már a kettős adóztatás törvényébe ütközne, hiszen Románia számos állammal kötött egy ezt elkerülő egyezményt. Tehát a cégalapítás Romániában nem tartogat ilyesféle veszélyeket.

A következő webcímen megtekinthető azon államok listája, amelyekkel Románia szerződést kötött a kettős megadóztatás elkerülése végett

http://www.worldwide-tax.com/romania/romania_double_taxation_agreements.asp

Miért érdemes erre szakosodott céget megbízni a cégalapítással?

Ha magunk vágnánk bele, akkor hetekig elhúzódna a romániai cégalapítás, és számtalan alkalommal ki kellene járnunk Romániába. Már ott elbukna az ügy, hogy nem tudnánk székhelyet találni, vagy ha igen, akkor ennek felkutatása, a szomszédok beleegyezésének a megszerzése felemésztene néhány napot. Ha ezen túl is vagyunk, akkor még ott van az alapító okirat megszerkesztése. Ha szerencsénk van, találunk egy magyar anyanyelvű közjegyzőt, aki ezt megszerkeszti, de ki fogja leadni ezeket a dokumentumokat a cégbíróságon? Ki járja el az EU-s adószámot? Ki engedélyezteti a kiválasztott TEÁOR-kódokat? Mert ugye ez már nem tartozik a közjegyző feladatkörébe. Magunk intéznénk? Komoly nehézségeink lennének a román nyelvvel.

 

A legjobb, ha megbízunk a romániai cégalapítással egy erre szakosodott szolgáltató céget, akik alacsony, általában 40 ezer Ft ellenében elvégzik ezt a munkát, kijárják a bürokratikus utat, és rövid idő alatt a kezünkbe teszik a kész KFT-t.

Forrás cégalapítás Romániában blog

Miért alapítanak a magyarok Romániban céget?

A kérdésre egyszerű a válasz, a tapasztalat azt mutatja, hogy a kedvezőbb adófeltételek ösztönzik arra a magyarországiakat, hogy céget hozzanak létre Romániában. Kevesen vannak olyanok, akik valóban terjeszkedés céljából alapítanak Kft-t Erdélyben. A 3%-os profitadó önmagáért beszél, nem különösebb szakértői képességekkel rendelkezni, hogy megállapítsuk, ez az, ami ide vonzza a befektetőket.

Bee removal

GP&CO. Offshore Incorporation & Bank Account Opening Services

Kinek ajánlott a forgalomadós cégforma?

Leginkább a szolgáltató cégek számára rentábilis ez a cégforma, hiszen a szolgáltatás általában nem jár nagy kiadással, és ebben az esetben akkor mindössze 3%-ot kell leadózni az összbevételből. Ha tehát nincs nagy költségünk, sőt fogalmazzunk úgy, hogy minimális kiadásaink vannak, akkor a legjobb választás a 3%-o adózási forma.

A cég tulajdonosa kibocsátja a számlát, és függetlenül a kiadásoktól, a kibocsájtott számla után be kell fizesse a 3%-ot.

 

Hőszigetelés Webáruház

 

Cégformák Romániában

Egy átlátható leírást szeretnénk adni a romániai cégformákról, melyből mindenki megérti, milyen verziók közül is választhatnak a majdani cégtulajdonosok.

Megválasztható, hogy profit, vagy forgalomadós legyen egy Kft, és ettől teljesen függetlenül lehet egy román cég ÁFA-fizető, és ÁFA-mentes is, íme értehtően:

 Német Eu-s adószám kiosztás

1.  Profitadós  és ÁFA-s

2. Profitadós  és ÁFA-mentes

3. Forgalomadós és ÁFA-s

4. Forgalomadós és ÁFA-mentes

Forgalomadó 3%, Profitadós 16%. ÁFA - 19%

Osztalékadó 16%

Ha viszont Angliában szeretnének bejegyeztetni egy céget, akkor kattintsanak ide, hogy elolvashassák ajánlatunkat.

Honnan jönnek a legtöbben Romániába?

Előző rövid szösszenetünkben az OTP tanulmányából származó adatok alapján közzétettük, hogy Romániában 8 ezernél is több magyarországi állampolgárságú által indított Kft van. De vajon az összesített listán mely állam foglalja el az első helyet? A kérdésre a választ szintén az OTP jelentésében találjuk, mely szerint az olaszok legkedveltebb célországa Románia, ugyanis szászerint már 25 ezer olasz tulajdonú céget számlál a romániai kereskedelmi kamara.

Cégalapítás

Ez tehát háromszor annyi, mint a magyar tulajdonú cégek száma. Rezidens állások Németországban

affordable car hire Romania At romaniacarrentals.com, We give you the pleasure of experiencing this European country and its vast natural landscapes.

Ezek után már csak azt volna jó megtudni, hogy miért olyan vonzó Románia az olaszok számára? Talán az olcsó munkaerő miatt, hiszen rengeteg olasz tulajdonú gyárat hoztak létre az elmúlt évtizedben Erdélyben, és egész Romániában, ám rengeteg olasz vásárol földet is Romániában

Sokan alapítanak céget Romániában?

Ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni. Csupán egy 2008-as statisztikára hagyatkozhatunk, amelyet az OTP romániai részlege készíttetett. Ezek szerint akkor közel 8 ezer magyar tulajdonú cég létezett Romániában. Azóta minden bizonnyal nőtt ez a szám, és valószínűleg ezután is nőni fog a Romániát választók száma.

A felmérés egyéb érdekes információval is szolgál még, ilyen például a törzstőke mértékére vonatkozó adat, miszerint a magyar tulajdnonban lévő cégek 481 ezer dollárt helyeztek el céges számlájukon a román bankokban Adó Lengyelországban Cégalapítás

rubber Technical Foam Services are leading rubber and foam manufacturers & suppliers, specialising in cut to size foam

Hogyan találjunk romániai cégalapítással foglalkozó céget?

A magyar vállalkozók zöme úgy gondolja, hogy Magyarországon már tarthatatlan mértékben megemelkedtek az adók, ezért mindenki az alternatív megoldásokban gondolkozik újabban.

Ellátogatván eme cégbejegyzéssel foglalkozó oldalra, egy remek irodát találhatunk, amelyik elvégzi a cégalapítást Romániában.

Egyik ilyen alternatív megoldás a romániai cégalapítás. Ha valaki a szomszédos országban szeretne céget alapítani, akkor elsőként az interneten próbálja meg felkutatni a megfelelő szolgáltatót, a legésszerűbb ebben az esetben, ha beírjuk a Google-ba a cégalapítás Romániában kulcsszót, és máris szolgáltatók serege tárul elénk, melyek mind azt lesik, hogy a magyar vállalkozók megbízzák őket jövendő román cégük megalapításával.

 

Virtuális székhely a cégalapításhoz

Számos szolgáltatót találunk az interneten, akik romániai cégalapítással foglalkoznak. Ezek egy része kínál székhelyet is ügyfeleinek. Miért kell ez? A román adóhatóság megköveteli egy valódi cím meglétét, ahová kiküldheti a hivatalos értesítéseket. A legdrágább szolgáltaták a romániai cégalapítás hoz szükséges virtuális székhelyet havi 100 euróért kínálja, ez kb 27 ezer Ft. A legolcsübb helyen viszont már havi 10 ezer Ft-ért is igénybe vehető ez a szolgáltatás. Miért fizetne a vállalkozó egy címért ennél többet? Ez már viszonylag méltányos ár. Ha virtuális székhelyet Berlinben, Németországban keres, akkor nézzünk be a linkelt oldalra...

Blogunk oldalsávjában találhatunk olyan romániai cégalapítással foglalkozó cégeklet, amelyek viszonylag olcsón kínálják a virtuális székhelyet. Ám nem csupán a székhely, de maga a cégalapítás is ezen cégeknél a legkedvezőbb

Román cég alapítása. Mi a helyzet a kötelező adóval?

Mint tudjuk, Románia kormánya év elején, tavasszal bevezette az úgynevezett Forfetar, azaz kötelező adót. Ennek mértéke viszonylag alacsony, a minimális összeg, amit be kell fizetniük a vállalkozóknak éves szinten az 500 euró, azaz havi szinten 42 euró, ami átszámolva magyar forintra olyan 13 ezer Ft-nak felel Meg

top rental service for cars in the region A Car Rental Services in romania, which is one of the best and the cheap car rental co.top rental service for cars in the region, offers you business as well as family car rental services.

A román állam ezt azért tette, mert rengeteg cég hozta ki nullába a profitot, így elkerülték az adók befizetését. A román államot azonban nem olyan könnyű becsapni, és rájöttek a politikusok, hogy nem lehetséges, hogy a cégek 80%-a nullás, vagy veszteséges legyen, és mégis megérje azokat üzemeltetni. Ezért bevezettek egy minimális adót, ami azt jelenti, hogy még ha nullába is jön ki egy cég, ezt az összeget akkor is be kell fizetni az államkasszába. Ez az összeg sávosan emelkedik a profit függvényében

cégalapítás romániában 

Romániai ingatlanok, erdélyi ingatlan

Vannak, akik nem csupán egy virtuális székhelyet bérelnek román Kft-jüknek, hanem szükségük van egy valódi székhelyre. A romániai ingatlan árak az utóbbi időben azonban igen csak megemelkedtek, ezért számítsanak arra a vállalkozók, hogy nem tudnak majd alacsony áron bérelni, vagy venni itteni ingatlant.

business gas Online Energy, providing Business Gas and Electricity, Commercial Gas and Electricity   

Nagyváradon például a bérleti díj négyzetméterenként 3-30 euró között mozog. Igaz, a 30 eurós ár az ultraközponti részre, a sétáló utcára érvényes, a 3 eurós ár pedig a külvárosi részekre. Wald kaufen aus Rumänien  Waldflächen aus Rumaenien 

Ha erdélyi ingatlan, romániai ingatlanok tucatjai közül szeretne válogatni a kedves érdeklődő, akkor itt megteheti

Erdélyi ingatlanok

Román cégalapítás, inkább a határmentiére érdemes menni

Mivel költséges az utazás, és ugyanakkor fáradtságos is, sokan nem szeretnek a Kárpátok lábaihoz menni (csak esetleg nyaralni), ha céget alapítanak Romániában, akkor itt, a határmentén teszik azt. Az egyik legkedveltebb központ a magyar vállalkozók számára Nagyvárad, hiszen ez mindössze 10 kilóméterre van a magyar határtól, Ártánd felől könnyen megközelíthető. A város lakossága meghaladja a 210 ezret, egyes becslések szerint azonban a 260 ezret is.

Cégalapítás Magyarországon

Online cégalapítás Romániában kiutazás nélkül

Medical Overseas Search and Save on surgery Treatment. Find doctors, dentists, hospitals and clinics for surgery and healthcare here.

Ideális célállomás ez az olyan vállalkozók számára akiknek a terve a romániai cégalapítás. Bárhonnan jön Magyarországról a cégalapító, cégtulajdonos, pár óra alatt ideér Nagyváradra még a dunántúli régióból is. Még aznap vissza is térhet ügyei elintézésével.

Szerkesztette a cikket a Cégalapítás ROmániában blog.

süti beállítások módosítása
Mobil