HTML

Ezen az oldalon meg szeretnénk osztani olvasóinkkal a romániai cégalapítással kapcsolatos hasznos információkat. 

Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Cégalapítás Romániában,Közösségi Adószám beszerzése,Bankszámlanyitás,Székhelyszolgáltatás és egyéb Hasznosságok oldalunkon

Ha a közeljövőben KFT-t, RT-t szeretne létrehozni Romániában, akkor látogassa meg eme nagyváradi Romániai cégalapítással foglalkozó iroda honlapját, ahol tájékoztatást kap a romániai cégbejegyzéssel kapcsolatosan. Az említett iroda tíz nap leforgása alatt megalapít egy román KFT-t EU-s adószámmal együtt. Árajánlatért KATTINTSON IDE! Telefonos, E-mailes elérhetőség:

TelszamUj_1.png

A cég az aláírástól számítva hozzávetőlegesen két héten belül működőképes Közösségi Adószámmal együtt. Székhelyszolgáltatás, Közösségi Adószám kérvényezése, Bankszámlanyitás, és magyarul beszélő könyvelő megoldott a belinkelt irodánál! 

Mindenképpen kérdezzünk rá, hogy a szükséges engedélyeket elintézik-e, s ha igen, akkor ennek mi a pluszköltsége, biztosítanak-e könyvelőt, és a legfontosabb, hogy székhelyet is biztosítson a szolgáltató.

Íme egy másik cégbejegyzéssel foglalkozó iroda, amelyik szintén teljes szolgáltatást kínál ügyfeleinek... 

Romániáról részletes leírás a Wikipédián.

Román cégalapítás

 

Szólj hozzá!

Ahogy vesszük. Számos magyarországi vállalkozó panaszolta, hogy a magyar adóhatóság kíméletlenül lesújt a magyar cégekre, nem hagyja azokat levegőhöz sem jutni, s elvétve olyan esetekről is lehetett hallani, amikor az APEH munkatársak valamilyen trükkel bekérőzködtek a kivizsgált személy otthonába, és a nappaliban előkapták fényképezőgépeiket, hogy megörökítsék a látottakat, és aztán kérdőre vonhassák az illetőt, hogy miből engedheti meg magának a bőr garnitúrát, vagy a plazma TV-t.

Romániában ilyen esetekre nem volt példa, és remélhetőleg nem is lesz. Annyit azonban tudni kell, hogy ha az APEh emberei kiszállnak valahova, akkor nem mennek el anélkül, hogy büntetést ne adnának. Ez az összeg terjedhet 10-20 ezer FT-tól akár 1-2 millióig, attól függően, hogy milyen rendellenességet találtak. Tehát itt is meg kell küzdeniük a vállalkozóknak a helyi adóhivatal pénzbehajtó gépezetével.

 

www.stellenangebote-forum.de

Szólj hozzá!

Számos, külföldi kapcsolatokkal rendelkező KFT-nek van EU-s adószáma. Romániában is kérvényezhetnek a cégek EU-s adószámot, ez a cégbejegyzés hitelesítését követő második, harmadik napon el is készül. Többletköltséggel nem jár. Tudnunk kell azonban, hogy EU-s adószámot Romániában csupán az ÁFA-fizető cégformák rendelhetnek. Az ÁFA-mentes cégeknek nem jár az a kiváltság, tehát ha a Romániában vállalkozni kívánó befektetőnek mindenképpen szüksége van az EU-s adószámra, akkor annak megszerzéséhez ÁFA-fizető céget kell alapítania.

Cégalapítás Romániában.  Erkölcsi igazolvány Románia Székhelyszolgáltatás

Eus adószám kérvényezése Németországban, jó cikk, oldal az Eu-s szám nehézségeiről. Európaszerte ezzel a gonddal küzdenek a vállalkozók, egyre nehezebb közösségi adószám birtokába jutni...

Szólj hozzá!

Néha előfordulhat, hogy jobb, ha megvásárolunk már egy létező céget Romániában. Ez azért lehet előnyösebb, mint a cégalapítás, mert egy vadonatúj céggel szemben a már múlttal rendelkezőnek jobb a megítélése a bankok előtt, ha kölcsönt szeretnénk felvenni, vagy autót akarunk lízingelni. Ám a legindokoltabb eset az az, amikor pályázati kiírásokon szeretnénk részt venni, mivel itt rendkívül fontos, hogy legalább egy éves múltja legyen a Kft-nek.

A szolgáltatók között van olyam, amelyik nem csupán cégalapítással, hanem cégek értékesítésével is foglalkozik. Ám azt mindenképpen tudnunk kell, hogy egy cég felvásárlása sokkal költségesebb, mint egy új cég megalapítása, az ár akár a duplája is lehet, de ha komoly érvek szólnak a régi cég mellett, akkor minden további nélkül vennünk kell egy létezőt.

 

Eladó cég Romániában

Szólj hozzá!

Mi a helyzet a kettős megadóztatással? Sokan attól tartanak, hogy ha Romániában alapítanak céget, akkor az ott termelt profit után hazájukban is adózniuk kell.

Ez már a kettős adóztatás törvényébe ütközne, hiszen Románia számos állammal kötött egy ezt elkerülő egyezményt. Tehát a cégalapítás Romániában nem tartogat ilyesféle veszélyeket.

A következő webcímen megtekinthető azon államok listája, amelyekkel Románia szerződést kötött a kettős megadóztatás elkerülése végett

http://www.worldwide-tax.com/romania/romania_double_taxation_agreements.asp

Szólj hozzá!

Ha magunk vágnánk bele, akkor hetekig elhúzódna a romániai cégalapítás, és számtalan alkalommal ki kellene járnunk Romániába. Már ott elbukna az ügy, hogy nem tudnánk székhelyet találni, vagy ha igen, akkor ennek felkutatása, a szomszédok beleegyezésének a megszerzése felemésztene néhány napot. Ha ezen túl is vagyunk, akkor még ott van az alapító okirat megszerkesztése. Ha szerencsénk van, találunk egy magyar anyanyelvű közjegyzőt, aki ezt megszerkeszti, de ki fogja leadni ezeket a dokumentumokat a cégbíróságon? Ki járja el az EU-s adószámot? Ki engedélyezteti a kiválasztott TEÁOR-kódokat? Mert ugye ez már nem tartozik a közjegyző feladatkörébe. Magunk intéznénk? Komoly nehézségeink lennének a román nyelvvel.

 

A legjobb, ha megbízunk a romániai cégalapítással egy erre szakosodott szolgáltató céget, akik alacsony, általában 40 ezer Ft ellenében elvégzik ezt a munkát, kijárják a bürokratikus utat, és rövid idő alatt a kezünkbe teszik a kész KFT-t.

Szólj hozzá!

A kérdésre egyszerű a válasz, a tapasztalat azt mutatja, hogy a kedvezőbb adófeltételek ösztönzik arra a magyarországiakat, hogy céget hozzanak létre Romániában. Kevesen vannak olyanok, akik valóban terjeszkedés céljából alapítanak Kft-t Erdélyben. A 3%-os profitadó önmagáért beszél, nem különösebb szakértői képességekkel rendelkezni, hogy megállapítsuk, ez az, ami ide vonzza a befektetőket.

Bee removal

GP&CO. Offshore Incorporation & Bank Account Opening Services

1 komment

Leginkább a szolgáltató cégek számára rentábilis ez a cégforma, hiszen a szolgáltatás általában nem jár nagy kiadással, és ebben az esetben akkor mindössze 3%-ot kell leadózni az összbevételből. Ha tehát nincs nagy költségünk, sőt fogalmazzunk úgy, hogy minimális kiadásaink vannak, akkor a legjobb választás a 3%-o adózási forma.

A cég tulajdonosa kibocsátja a számlát, és függetlenül a kiadásoktól, a kibocsájtott számla után be kell fizesse a 3%-ot.

 

Hőszigetelés Webáruház

 

Szólj hozzá!

Egy átlátható leírást szeretnénk adni a romániai cégformákról, melyből mindenki megérti, milyen verziók közül is választhatnak a majdani cégtulajdonosok.

Megválasztható, hogy profit, vagy forgalomadós legyen egy Kft, és ettől teljesen függetlenül lehet egy román cég ÁFA-fizető, és ÁFA-mentes is, íme értehtően:

 Német Eu-s adószám kiosztás

1.  Profitadós  és ÁFA-s

2. Profitadós  és ÁFA-mentes

3. Forgalomadós és ÁFA-s

4. Forgalomadós és ÁFA-mentes

Forgalomadó 3%, Profitadós 16%. ÁFA - 19%

Osztalékadó 16%

Ha viszont Angliában szeretnének bejegyeztetni egy céget, akkor kattintsanak ide, hogy elolvashassák ajánlatunkat.

Szólj hozzá!

Előző rövid szösszenetünkben az OTP tanulmányából származó adatok alapján közzétettük, hogy Romániában 8 ezernél is több magyarországi állampolgárságú által indított Kft van. De vajon az összesített listán mely állam foglalja el az első helyet? A kérdésre a választ szintén az OTP jelentésében találjuk, mely szerint az olaszok legkedveltebb célországa Románia, ugyanis szászerint már 25 ezer olasz tulajdonú céget számlál a romániai kereskedelmi kamara.

Cégalapítás

Ez tehát háromszor annyi, mint a magyar tulajdonú cégek száma. Rezidens állások Németországban

affordable car hire Romania At romaniacarrentals.com, We give you the pleasure of experiencing this European country and its vast natural landscapes.

Ezek után már csak azt volna jó megtudni, hogy miért olyan vonzó Románia az olaszok számára? Talán az olcsó munkaerő miatt, hiszen rengeteg olasz tulajdonú gyárat hoztak létre az elmúlt évtizedben Erdélyben, és egész Romániában, ám rengeteg olasz vásárol földet is Romániában

Szólj hozzá!

Ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni. Csupán egy 2008-as statisztikára hagyatkozhatunk, amelyet az OTP romániai részlege készíttetett. Ezek szerint akkor közel 8 ezer magyar tulajdonú cég létezett Romániában. Azóta minden bizonnyal nőtt ez a szám, és valószínűleg ezután is nőni fog a Romániát választók száma.

A felmérés egyéb érdekes információval is szolgál még, ilyen például a törzstőke mértékére vonatkozó adat, miszerint a magyar tulajdnonban lévő cégek 481 ezer dollárt helyeztek el céges számlájukon a román bankokban Adó Lengyelországban Cégalapítás

rubber Technical Foam Services are leading rubber and foam manufacturers & suppliers, specialising in cut to size foam

Szólj hozzá!

A magyar vállalkozók zöme úgy gondolja, hogy Magyarországon már tarthatatlan mértékben megemelkedtek az adók, ezért mindenki az alternatív megoldásokban gondolkozik újabban.

Ellátogatván eme cégbejegyzéssel foglalkozó oldalra, egy remek irodát találhatunk, amelyik elvégzi a cégalapítást Romániában.

Egyik ilyen alternatív megoldás a romániai cégalapítás. Ha valaki a szomszédos országban szeretne céget alapítani, akkor elsőként az interneten próbálja meg felkutatni a megfelelő szolgáltatót, a legésszerűbb ebben az esetben, ha beírjuk a Google-ba a cégalapítás Romániában kulcsszót, és máris szolgáltatók serege tárul elénk, melyek mind azt lesik, hogy a magyar vállalkozók megbízzák őket jövendő román cégük megalapításával.

 

Szólj hozzá!

Számos szolgáltatót találunk az interneten, akik romániai cégalapítással foglalkoznak. Ezek egy része kínál székhelyet is ügyfeleinek. Miért kell ez? A román adóhatóság megköveteli egy valódi cím meglétét, ahová kiküldheti a hivatalos értesítéseket. A legdrágább szolgáltaták a romániai cégalapítás hoz szükséges virtuális székhelyet havi 100 euróért kínálja, ez kb 27 ezer Ft. A legolcsübb helyen viszont már havi 10 ezer Ft-ért is igénybe vehető ez a szolgáltatás. Miért fizetne a vállalkozó egy címért ennél többet? Ez már viszonylag méltányos ár. Ha virtuális székhelyet Berlinben, Németországban keres, akkor nézzünk be a linkelt oldalra...

Blogunk oldalsávjában találhatunk olyan romániai cégalapítással foglalkozó cégeklet, amelyek viszonylag olcsón kínálják a virtuális székhelyet. Ám nem csupán a székhely, de maga a cégalapítás is ezen cégeknél a legkedvezőbb

Szólj hozzá!

Mint tudjuk, Románia kormánya év elején, tavasszal bevezette az úgynevezett Forfetar, azaz kötelező adót. Ennek mértéke viszonylag alacsony, a minimális összeg, amit be kell fizetniük a vállalkozóknak éves szinten az 500 euró, azaz havi szinten 42 euró, ami átszámolva magyar forintra olyan 13 ezer Ft-nak felel Meg

top rental service for cars in the region A Car Rental Services in romania, which is one of the best and the cheap car rental co.top rental service for cars in the region, offers you business as well as family car rental services.

A román állam ezt azért tette, mert rengeteg cég hozta ki nullába a profitot, így elkerülték az adók befizetését. A román államot azonban nem olyan könnyű becsapni, és rájöttek a politikusok, hogy nem lehetséges, hogy a cégek 80%-a nullás, vagy veszteséges legyen, és mégis megérje azokat üzemeltetni. Ezért bevezettek egy minimális adót, ami azt jelenti, hogy még ha nullába is jön ki egy cég, ezt az összeget akkor is be kell fizetni az államkasszába. Ez az összeg sávosan emelkedik a profit függvényében

cégalapítás romániában 

Szólj hozzá!

Vannak, akik nem csupán egy virtuális székhelyet bérelnek román Kft-jüknek, hanem szükségük van egy valódi székhelyre. A romániai ingatlan árak az utóbbi időben azonban igen csak megemelkedtek, ezért számítsanak arra a vállalkozók, hogy nem tudnak majd alacsony áron bérelni, vagy venni itteni ingatlant.

business gas Online Energy, providing Business Gas and Electricity, Commercial Gas and Electricity   

Nagyváradon például a bérleti díj négyzetméterenként 3-30 euró között mozog. Igaz, a 30 eurós ár az ultraközponti részre, a sétáló utcára érvényes, a 3 eurós ár pedig a külvárosi részekre. Wald kaufen aus Rumänien  Waldflächen aus Rumaenien 

Ha erdélyi ingatlan, romániai ingatlanok tucatjai közül szeretne válogatni a kedves érdeklődő, akkor itt megteheti

Erdélyi ingatlanok

Szólj hozzá!

Mivel költséges az utazás, és ugyanakkor fáradtságos is, sokan nem szeretnek a Kárpátok lábaihoz menni (csak esetleg nyaralni), ha céget alapítanak Romániában, akkor itt, a határmentén teszik azt. Az egyik legkedveltebb központ a magyar vállalkozók számára Nagyvárad, hiszen ez mindössze 10 kilóméterre van a magyar határtól, Ártánd felől könnyen megközelíthető. A város lakossága meghaladja a 210 ezret, egyes becslések szerint azonban a 260 ezret is.

Cégalapítás Magyarországon

Online cégalapítás Romániában kiutazás nélkül

Medical Overseas Search and Save on surgery Treatment. Find doctors, dentists, hospitals and clinics for surgery and healthcare here.

Ideális célállomás ez az olyan vállalkozók számára akiknek a terve a romániai cégalapítás. Bárhonnan jön Magyarországról a cégalapító, cégtulajdonos, pár óra alatt ideér Nagyváradra még a dunántúli régióból is. Még aznap vissza is térhet ügyei elintézésével.

Szólj hozzá!

Sokan sokféle bankkal dolgoznak. Romániában is számos pénzintézet működik, a tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a külföldi ügyfelek számára a Transilvania bank a legmegfelelőbb. Itt rendkívül rugalmasak a beosztottak, a törzstőke elhelyézésével egyidőben meg lehet rendelni a céges bankkártyát, és az internet banking szolgáltatást is. A szolgáltató, amelyet megbízunk a cégalapítással, a céges papírok elkészülte után visszamennek a bankba, hogy megnyissák az ügyfelek helyett a céges számlát, azaz a törzstőkét átalakítsák folyószámlává.

Más bankok esetében ez a folyamat rendkívül körülményes és időigényes, van olyan bank, ahova négy alkalommal is vissza kell menni, hogy mindent elintézzünk. 

Könyvelés - cégalapítás - bérszámfejtés

A Transilvania banknál viszont egyszer írnak alá az ügyfelek, és a romániai cégalapítás ennek köszönhetően így gördülékennyé válik.

Példának okáért megemlíthetjük a Romániában is működő Raiffeisen bankot, ahová négy alkalommal kell visszatérni, hogy mindent elrendezzünka  céges számlával kapcsolatosan.

Szólj hozzá!

Ha megtaláltuk a megfelelő szolgáltatót, akkor már csupán el kell küldenünk az adatainkat, vagyis a lakcímkártyánk és személyigazolványunk beszkennelt változatát a romániai szolgáltatónak, s másnap már mehetünk is aláírni az alapító okiratot a közjegyzői hivatalba. A legjobb választás egy határmenti szolgáltató, ugyanis még Nyugat-Magyarországról is odaérünk például Nagyváradra 5-6 óra alatt.

Ha megérkeznek, akkor a szolgáltató munkatársai elviszik Önt a cégjegyzőhöz, és ott ellátják kézjegyükkel a céges dokumentumokat, ezt követően pedig a bankba kell elmenniük, ahol el kell helyezni a törzstőkét. A Cégalapítás Romániában tehát nem olyan ördöngős, mint azt gondolnánk. A banki papírok aláírása után már vissza is utazhatnak Magyarországra az ügyfelek, és csak várniuk kell, míg elkészülnek az iratok

De ha A Németországi cég alapításának a költségeire vagyunk kiváncisk, ide mindenképpen kattintsunk, s tiszta képet kapunk a német cégalapítást érintő költségek tételes vázlatáról.

Szólj hozzá!

Romániában szigorú térvények szabályozzák a cégalapítást, vagyis annyira nem is szigorú, hanem inkább logikus.

Car Hire Hungary

Itt büntetlen előéletű kell legyen az a személy, aki megalapítja a céget, ezt nem kell bizonyítani semmilyen magyarországi hatósági igazolvánnyal, csupán saját felelősségére ki kell jelentenie a cégalapítónak, hogy nem volt összeütközése a törvénnyel. Ezt írásba is kell adnia, és már el is kezdődött a romániai cégalapítás folyamata.

Flavin7  

Twitter ukcottages

Szólj hozzá!

Nem csupán akkor nem alapíthatunk céget Romániában, ha már rendelkezünk egy Kft-vel (ekkor csendestársra lesz szükségünk, hogy legyen még egy tulajdonos a cégben, és így már alapíthatunk újabbat...), hanem akkor sem, ha tartozásunk vana  román állam felé.

A közjegyzőnél az alapító okirat aláírása előtt megkérdezik a céget alapítani kívánó személyt, hogy van-e bármiféle adóssága a román állam felé? Nincs szükség semmilyen bizonylatra, ami igazolná, hogy makulátlanul állunk a közjegyzői irodában aláírásra készen, magunk felelősségére kell kijelentenünk, hogy megfelelünk a követelményeknek, és kezdődhet is a cégalapítás Romániában. De mi van a német cégalapítással?

És a román cégbejegyzésről általánosan itt olvashat

Ha mégsem tártuk fel az igazságot, akkor erre utólag úgy is fény derül, hiszen a cégbíróság nem bízik meg az ilyen kijelentések valóságtartalmában, ezért leellenőrzi az illető személy adósságegyenlegét, és csakis akor ad zöld utat a cégalapításhoz, ha olyan tiszták vagyunk, mint a ma született bárány- természetesen az adósság tekintetében.

Szólj hozzá!

Előfordulhat, hogy akik belevágnak a román cégalapításba, már rendelkeznek egy céggel Romániában. Nos, tudnunk kell, hogy az EU-s szabályok végett Romániában nem lehet egy személy egyedüli tulajdonosa több cégnek, csakis egyetlen egy cégben lehet valaki 100%-os tulajdonos. Ha mégis szeretnénk egy másik céget az adóparadicsomban, akkor bizony keresnünk kell egy társat, aki nem kell román állampolgár legyen, bármilyen állampolgársággal rendelkezhet, és az sem fontos, hogy milyen arányban részesedik a cégből, csupán az a lényeges, hogy legyen tulajdonrésze, még ha csak 1% is. Munkaerő közvetítése román céggel

Ez általában nem okoz gondot, mert 1% önrésszel nem sok problémát okoz egy csendestárs, csupán a nevét és az aláírását kérjük, az üzleti ügyek bonyolítását mi magunk, a többségi tulajdonosok végezhetjük.

 

Szólj hozzá!

Sokan úgy gondolják, hogy a román cégalapításhoz szükséges dokumentumok előteremtése irdatlan munkát és időt emészt fel. De ez téves meglátás, lévén hogy külföldi állampolgár alapítja a román céget, így csupán egy személyigazolványra és egy lakcímkártyára van szükség a folyamat elkezdéséhez.

Ha a megfelelő szolgáltatót választja az ember, akkor e-mailben elküldhetők ezek az adatok, és már másnap lehet is menni aláírni a romániai közjegyző hivatalba.

Fontos viszont, hogy ne csupán az említett okiratok első oldalát, hanem a hátlapját is szkenneljük be, hiszen ott is fontos információk találhatóak, amelyek szükségesek az alapító okirat megszerkesztéséhez.

Elfogadható a régi személyigazolvány is, csak arra ügyeljünk, hogy még legalább fél évig legyen érvényes a személyi, különben nem fogadja el a romániai közjegyző. Ám ha minden rendben van, a dokumentumok érvényesek, akkor minden további nélkül belevághatunk a Kft alapításba Romániában

Szólj hozzá!

Számos vállalkozó szervezi ki cégét Romániába, hogy az itteni alacsony adóviszonyok között folytasson import export tevékenységet. Egy román cég által valóban jelentős költségeket lehet lefaragni, hiszen itt nem csupán az ÁFA 19%-szemben a magyarországi 25%-kal-, hanem az adók is kedvezőbbek.

Ha egy román cég, az alapítás után kereskedelemmel foglalkozik, akkor logikus, hogy aprofitadós rendszert választja, lehetőleg ÁFA-fizetőként. A költségeket elszámolja, az ÁFA-t itt fizeti ki, vagy csak tranzit államként használja Romániát, és papíron utaztatja az árut, és ÁFA-mentesen tovább is adja a termékeket. Vannak, akik számos cég között manővereznek, küldik egyiktől a másikig az árut, természetesen csak papíron, és végül nyoma vész. Ez kevésbé tisztességes megoldás, ám ha tisztességesen járunk el, akkor is kedvezőbb költségek mellett dolgozhatunk, már csak abból is kiindulva, hogy itt Romániában 19% az ÁFA, tehát 6%-ot sikerült csak ezen spórolnunk. És ez nem ÁFA-csalás, ez egy tisztességes ÁFA-manőver.

Talán annyi csavar van a dologban, hogy az ilyen cégek is papíron utaztatják az árut, az tulajdonképpen soha nem érkezik meg Romániába, hanem csakis a céges dokumentumokban jelenik meg. A cégalapítás Romániában tehát az import és export vállalatoknak is kedvezhet.

Szólj hozzá!

Sokan, sok ötlettel próbáltak már szerencsét a Kárpátok lábainál elterülő erdélyi tájegységen. Voltak szerencsések, voltak kevésbé szerencsések.

De ha belevágunka  romániai cégalapításba, akkor mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Sokan elfelejtik, hogy egy cég irányítása felelősségteljes munka, és megköveteli a figyelmet, akaratot, törődést. Ha nem foglalkozunk vele, akkor kudarcra van ítélve. Azoknak egyszerű dolguk van, akik csupán adóoptimalizálás céljából hoznak létre céget Romániában, hiszen csupán kifizetik a könyvelőt, és kimentik pénzeiket. Romániai gyógyszertárat keres, ami eladó? Klikk ide!

Ám ha belekezdünk valamilyen komoly tevékenységbe, akkor az első és legfontosabb dolog, hogy megtalálják a válallkozók a megfelelő embereket, akikre alapozni lehet a válallkozást. A kompetens személyekkel sikeressé tehető a romániai cég. Cégalapítás után sok kezdeti nehézséggel szembe kell nézni, ám ha ezen túl vagyunk, és megvannak a megbízható embereink, akkor már csakis a siker fényes csillagának mosolyára kell koncentrálnunk, és számolnunk a profitot... Tehát a siker egyik alapköve a megfelelő emberek felkutatása, ehhez szakértő szemre van szüksége a befektetőnek, hogy ki tudja válogatni a jelentkezők közül a legmegfelelőbbeket.

S ezt követően is odafigyelést követel a romániai cég.

Szólj hozzá!

A romániai cégalapítás első lépése a cégnév megválasztása. Már ilyenkor falakba ütközhetnek a jóhiszemű vállalkozók, ugyanis nem tudják azt, hogy Romániában sokkal szigorúbban veszik a névfoglalást, a nevek engedélyezését.

Nem választhatunk például túl rövid kifejezést, mert egy már létező név és a kiválasztandó között 2 betű különbség kell hogy legyen, és már ránézésre elutasítják például a három betűs szavavakat. De nem tartalmazhatja a Romania kifejezést sem a cégnév, ezt azzal indokolták, hogy túl sok névben szerepel már, többek között olyan cégekében is, amelyek nem vetnek jó fényt a gazdaságra, ezért egy amolyan imázsőrző szerepe van a fenti tiltó intézkedésnek. Ugyancsak nem lehet számokat belefoglalni a cégnévbe, és karaktereket sem engedélyeznek. Nos, így már elég nehéz dolguk van a válallkozóknak...

Főleg Bihar megyében körülményes a névfoglalás, mert a feladatra kijelölt hivatalnok még inkább megnehezíti a cégalapítók dolgát, és a fentieken túl egyéb számára nem tetsző apróságokat is kifogásol, és egyszerűen visszadobja a névkérelmezést

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása