Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Románia beelőzte Magyarországot

2024. május 02. - cegalapitas-romaniaban

Egy szomorú adat a magyaroknak, ám annál boldogabb pillanat ez a románoknak, hogy az Eurostat mérése szerint a szomszédban már jobban élnek, mint idehaza.

Az Eurostat az egy főre jutó vásárlóerő-paritás tekintetében Romániát hazánk elé sorolta, míg tavaly márciusban még csak egyenlő szintre helyezte eme két országot.

Románia miniszterelnöke, Marcel Ciolacu üdvözölte a hírt, és úgy kommentálta, hogy: "miután beelőztük a maggyarokat, reményeim szerint rövid időn belül a térségben mi leszünk a sereghajtók a fizetések tekintetében".

Meglepő ilyen adatokat hallani, hiszen egy évtizeddel ezelőtt Magyarország volt az az irigyelt állam a régióban, amelyre követendő példaként tekintettek a körülöttünk lévő országok. A közgazdászok és elemzők szerint eme lemaradásnak olyan politikai és gazdasági okai vannak, hogy Románia sokkal inkább bírt profitálni az EU-s pénzekből, mint hazánk. A kritikusok megjegyzik, hogy habár a balkáni országban is magas a korrupció, és kirívóan magas a költségvetési csalások mértéke is, ennek ellenére hazánknál mégis csak jobban teljesít. Mint ahogy ironikusan egyesek mondják: Románia a kanyarban kielőzött minket...

Ciolacu optimista a jövőt illetően, szerinte hazája itt nem fog megállni, és megmutatják Európának, és a világnak is, hogy egy korábban lesajnált nemzet, amelyet szinte utolsóként vettek fel a keleti bővítés részeként az európai közösségbe be tudja hozni azokat a bepótolhatatlannak tűnő lemaradásait, sőt Európa sereghajtójává tud válni. Mindehhez csak idő, és elszánt, verejtékes munka szükségeltetik...

Magyarország a 2010-es Fidesz-korszak kezdetekor még Ausztriát akarta utolérni, s akkoriban még lehetségesnek is tűnt ez az álom, tavaly viszont olyan szégyenteljes mondatok hangoztak el vezető magyar politikusok szájából, hogy immár Romániát kell visszaelőznünk...

Habár valamivel lejjebb helyezkednek el a listán a bolgárok, jelen állapotok mellett nem lehet azt sem kizárni, hogy pár éven belül ők is kielőzik Magyarországot.

nettoatlagberro-hu.png

Ha megvizsgáljuk a fenti grafikont, akkor jól látszik az az erős emelkedés, amit realizált Románia az elmúlt években, holott őket is sújtotta a kovid, és rájuk is érvényes volt a megugrott infláció, a gazdasági visszaesés, bizonyos szektorokban a mutatók csökkenése, ám mindezen nehézségekkel megküzdve sikerült beelőzniük Magyarországot.

Ciolacu miniszterelnök kiemelte, hogy az Eurostat adatai alapján Lengyelországban a legmagasabbak a bérek, de készülhet Lengyelország arra, hogy hamarosan átadja a stafétát a románoknak. Ezen kijelentéseit véresen komolyan is gondolja az államfő, s látván a grafikonon felfutó narancssárga vonalat úgy gondolom kijelenthetjük, hogy végre itt az ideje annak, hogy komolyan vegyünk Ciolacu szavait, és készüljünk a régiós első helyre...

A bejegyzés trackback címe:

https://cegalapitas-romaniaban.blog.hu/api/trackback/id/tr7218395087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása