Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Keleti vendégmunkásokat toboroz Románia

2024. szeptember 17. - cegalapitas-romaniaban

Habár a magyar sajtóban is számos ilyen hírt lehet olvasni, az utóbbi időben keleti szomszédunk is rástartolt a távol-keleti vendégmunkások behozatalára. Ennek oka pedig az óriási munkaerőhiány, ami miatt megbicsaklik a gazdaság motorja.

A legújabb sajtóértesülések szerint Romániának legkevesebb 3 ezer teherautó sofőrre, és félezer öreggondozóra van szüksége, hogy valamelyest enyhítsék az ezen szakemberekből fakadó munkaerőhiányt, s mivel ezen dolgozókból igencsak kevés van az országban, így kénytelen a Fülöp szigetekről munkásokat toborozni a kormány.

Nem csoda, hogy hiány van kamionosokból, hiszen Nyugat-Európában ezek az emberek kétszer annyit is meg tudnak keresni, így kivándorolnak az országból, s maguk mögött hagyják azt a nagy munkapiaci űrt, amit már sehogyan sem tud betömni a munkahivatal. Jelen számítások szerint 3 ezernél is több szabad kamionos állás van Romániában, amikre egyszerűen nem lehet találni helyi munkavállalót.

A távol-keleti toborzásra a munkaügyi minisztérium a Work from Asia nevű ügynökséget kérte fel, melynek ügyvezetője kijelentette, hogy cége a legnagyobb volumenű megrendelést kapta ezzel az új megbízással, és igyekeznek minél hamarabb teljesíteni a feladatot. Ugyanakkor a cég vezetője afelől is biztosított, hogy csakis megfelelően képzett és megbízható szakembereket fognak kiválogatni a romániai munkák elvégzésére.

Ugyanezen céget bízták meg a kormányzati szervek 500 idősgondozó rekrutálásával is.

A munkaügyi minisztérium tájékoztatása szerint évi közel 20 milliárd eurós piacot jelent a közúti fuvarozás, és ez egyre csak növekszik, így mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy fenntartsák a piacot, és megoldást találjanak a munkaerőhiányra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cegalapitas-romaniaban.blog.hu/api/trackback/id/tr1818493392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása