HTML

Ezen az oldalon meg szeretnénk osztani olvasóinkkal a romániai cégalapítással kapcsolatos hasznos információkat. 

Cégalapítás Romániában - romániai cégalapítás

Cégalapítás Romániában,Közösségi Adószám beszerzése,Bankszámlanyitás,Székhelyszolgáltatás és egyéb Hasznosságok oldalunkon

Ha megtaláltuk a megfelelő szolgáltatót, akkor már csupán el kell küldenünk az adatainkat, vagyis a lakcímkártyánk és személyigazolványunk beszkennelt változatát a romániai szolgáltatónak, s másnap már mehetünk is aláírni az alapító okiratot a közjegyzői hivatalba. A legjobb választás egy határmenti szolgáltató, ugyanis még Nyugat-Magyarországról is odaérünk például Nagyváradra 5-6 óra alatt.

Ha megérkeznek, akkor a szolgáltató munkatársai elviszik Önt a cégjegyzőhöz, és ott ellátják kézjegyükkel a céges dokumentumokat, ezt követően pedig a bankba kell elmenniük, ahol el kell helyezni a törzstőkét. A Cégalapítás Romániában tehát nem olyan ördöngős, mint azt gondolnánk. A banki papírok aláírása után már vissza is utazhatnak Magyarországra az ügyfelek, és csak várniuk kell, míg elkészülnek az iratok

De ha A Németországi cég alapításának a költségeire vagyunk kiváncisk, ide mindenképpen kattintsunk, s tiszta képet kapunk a német cégalapítást érintő költségek tételes vázlatáról.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cegalapitas-romaniaban.blog.hu/api/trackback/id/tr361427371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása